Archive for the ‘ Célok ’ Category

Álmok

“Ha van egy álmod, semmi sem számít. Ha nincs, akkor mindenből csak problémáid fognak keletkezni.”

(Tom PARADES)

Minden az álmokkal kezdődik. Korunk legnagyobb hibájának tartom, hogy az emberekből megpróbálják kiölni az álmodozást.

Az álmokból célok lesznek. > A célok törekvő embereket hoznak létre. > A törekvő emberek viszik előbbre a világot. > A fejlődés pedig maga az élet…

Célunk:

“Célunk nem a munkanélküliek felbosszantása,

hanem olyan becsvágyó személyek magunkhoz vonzása,

akik vannak annyira intelligensek,

hogy észrevegyék a számukra felkínált együttműködési lehetőségben rejlő előnyöket.”

(KAJÁRIK Béla)

Célok

Az, hogy most ezt a bejegyzést olvasod azt engedi számomra következtetni, hogy vannak céljaid. Olyan céljaid, amelyek megvalósítására pénzhez – több pénzhez, mint a jelenleg rendelkezésedre álló mennyiség – van szükséged.

Ha ez legalább egy kicsit is nem így van, akkor valamit elrontottam és nem jó helyen jársz.

A céljaink pontos megfogalmazása az első lépés a megvalósításuk felé vezető úton. Viszont ahhoz, hogy pontosan tudjuk mit is akarunk, azt is tudnunk kell, hogy most ebben a pillanatban hol vagyunk.

A legegyszerűbb helymeghatározási módszer, ha kérdezünk. Ennek két feltétele van:

1., Legyen kitől kérdeznünk

2., Tudjunk értelmes kérdéseket feltenni, amelyekre a kapott válasz hasznunkra válik.

Kattints a folytatáshoz »

Akarsz-e “Babilon” leggazdagabb embere lenni?

“Amikor fiatalon szétnéztem magam körül, láttam, mennyi, de mennyi minden van a világon, ami boldogságot és elégedettséget nyújthat az életben. Rájöttem arra is, hogy ha az ember gazdag, nagyobb lehetősége van, hogy ezekhez hozzájusson.

A gazdagság – hatalom. A gazdagság segítségével sok minden lehetségessé válik.

Kattints a folytatáshoz »